Tovább a tesztautóra.

Szállodaépítés miatt megszűnhet a Repülőgép Emlékpark

Írta: Kátai Artúr 2013-07-19 11:00:01

Egyedülálló műszaki emlékek kerültek veszélybe a Budapest Airport és a Ferihegyi Repülőgép Emlékpark Alapítvány vitája miatt. Az alapítvány szerint a BA ki akarja véreztetni a parkot.

A Wikipédia szócikke szerint a Repülőgép Emlékpark kalandos, és vitáktól sem mentes története 1988. február 23-án kezdődött, a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportjától kiállítási célokra kapott Il–14T repülőgép átadóünnepségén. Ekkor jelentette be Veress István, a Közlekedési Múzeum főigazgatója, valamint Erdei Tamás, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság vezetője a „repülőtéri skanzen” megalapítását. Akkor még a gépek a repülőtér belterületén álltak, itt tárolták az Il–14-es, az Il–18-as, és a Tu–134-es repülőgépeket.



A Ferihegy Repülőgép Emlékpark 1991-ben nyílt meg a jelenlegi helyén, az év októberében vontatták át jelenlegi helyére az Il-14-est, az Il–18-ast valamint a Tu–134-est, kiállították a Tesla leszállítóradart és vezérlőkonténerét. A kiállított repülőgépek és a repülőtéri szolgálatoktól kapott eszközök a Közlekedési Múzeum tulajdonába kerültek, az állagmegóvást valamint a bemutatást pedig az LRI vállalta, náluk is a kommunikációs igazgatóság irányította a parkot, és azon keresztül bonyolították a közönség repülőtér látogatását is. Tegyük hozzá, hogy a repülőtéri dolgozók, és a repüléssel kapcsolatos szakszervezetek nagyon sokat tettek azért, hogy a skanzen létre jöhessen, és aztán később, az Emlékpark életében is sokszor bukkantak fel a civilek, kizárólag segítő szándékkal. A múzeumra azonban az LRI, nem tudott kellő gondot fordítani, így a tevékenység lényegében az állagmegóvásra korlátozódott. Nem voltak fejlesztések, a tervezett beruházások elmaradtak, a gépek állapota romlott, sok esetben társadalmi munkával őrizték a kiállítási tárgyak állapotát a repülésben dolgozók és szakszervezeteik nyomására. A park akkoriban évi 5-7 millió veszteséget termelt, tehát önálló egységként veszteséges lett volna, de az LRI milliárdos nagyságrendű eredményt tudott felmutatni, tehát ez a veszteség belefért a költségvetésbe.



Ezredforduló után vált szét az LRI két nagy szervezeti egysége, az irányítás és a repülőtér üzemeltetés. Létrejött a HungaroControll és a Budapest Airport, és így a BA Rt-hez került a skanzen. 2003-ban a BA Zrt. megvált minden olyan üzletágától, amely nem kapcsolódott szorosan a repülőtér üzemeltetéséhez, így a múzeumtól is. A repüléstörténeti emlékek megmentésének céljából felmerült a gondolat, hogy a múzeum Ferihegy Repülőgép Emlékpark néven, alapítványi formában működjön tovább, mely alapítvány létrehozásához BA Zrt. jelentős támogatást nyújtana. Mindezt hosszas tárgyalás, előkészítő munka előzte meg. Először belső vizsgálat indult, amiből kiderült, hogy a saját működési költségeit tudja fedezni a park, de fejlesztésre, felújításra nem lesz forrásuk. Így lett közhasznú alapítvány, ami a BA támogatásával a felújításokat és beruházásokat is el tudja végezni. A támogatás az éves működési költség összegében lett megállapítva, ez kezdetben nagyjából 17 millió forintot tett volna ki évente, ami a BA költségvetéséhez képest elenyésző összeg volt. BA pedig a park közhasznú alapítványának támogatásával csökkenthette volna a társasági adó alapját. A kezdeteknél szóba került a Malév támogatása is, de aztán a légitársaság gyorsan kihátrált az ügyből.



A Ferihegyi Repülőgép Emlékpark Kulturális Alapítványt 30 millió forint alaptőkével hozták létre, és a Fővárosi Bíróság 2004. június 18-án nyilvántartásba is vette azt. Az alapítvány az Emlékpark üzemeltetését 2004. június 26-án vette át, vele együtt az összes munkavállaló is az alapítványhoz került. Az infrastruktúrát a BA átadta, a 30 millió forintos tőkét folyósították, az alapítvány a közlekedési múzeum műtárgyaira, bérleti szerződést kötött, miszerint térítésmentesen ők a haszonélvezők, de felújítás és a karbantartás az alapítványt terhelik. Ekkor mindenki boldog lehetet volna, de volt egy együttműködési megállapodási tervezet, amit az alapítvány 2004 szeptemberében aláírva megküldött a Budapest Airportnak, de ők ezt nem írták alá, hanem 2005-ben egy új tervezetet küldtek. Ebben továbbra is megvolt minden garancia az alapítvány működéséhez, de az örökségvédelem nem volt garantált. A vitás rész az volt, hogy a BA 15-30 napos határidőt ad az alapítványnak akkor, ha a privatizáció miatt el kell hagyni a területet, ez pedig kivitelezhetetlen, az alapítvány 180 napos határidőt kért. Az aláírás ezek után elmaradt, így a felújításra, karbantartásra, állagmegóvásra szánt pénz sem érkezett meg az alapítványhoz. Innentől kezdve az Emlékpark önellátó volt.



Az együttműködési szerződés ugyan nem volt aláírva, de mégis mindenki tartotta magát hozzá, kivéve az említett támogatás átutalását. A BA minden kötelezettséget teljesített ezeken kívül, azaz autót, székhelyet, irodát, telefont biztosított. Az alapítvány által szervezett repülőtér látogatások biztonsági költségeit a BA vállalta, ehhez buszt is biztosítottak, az elején még térítésmentesen.
A cserélődő vezetés miatt folyamatos volt az egyeztetés, de nem sikerült továbbra sem aláírni a szerződést. A privatizáció három tulajdonosváltása sem könnyítette meg a helyzetet. Az alapítvány üzemszerűen működött, a dolgozók és a szakszervezetek továbbra is mindenben segítették az alapítványt, ami ugyan hasznot nem termelt, de a az előre kalkuláltak szerint a működési költségeit fedezni tudta, sőt felújítási munkákba is kezdett. A Li-2-es repülőgép teljes sárkányszerkezetének és utasterének rekonstrukciójának költsége például 9,5 millió forint volt, amit az alapítvány fizetett, de emellett voltak egyéb állagmegóvások is, például kárpitozás, festés, műszaki karbantartás.



2009-ben többszöri pályázati kísérlet után nyert pénzt az alapítvány a rettenetes állapotban lévő AN2-es repülőgép felújítására. A nyert összeg nettó 5 millió forint volt, az áfát a parknak kellett finanszírozni. Ez az összeg a sárkányszerkezet felújítására és a vászonburkolat fémre cserélésére volt elegendő. Az áfát és a festés 1,5 milliós költségét az alapítvány maga finanszírozta önerőből.



Egy civil kezdeményezés nyomán a szintén leromlott állapotú IL14-es repülőgép felújítására hatalmas összefogás jött létre. Ennek motorja Zsaludek Endre volt, aki akkor az ACE repülőgép szerelője és a magyar repüléstörténeti társaság írója volt, ma nyugdíjas. A kezdeményezés onnan indult, hogy a szakember felajánlotta a gép eredeti, malévos festési térképét, hogy a budapesti emlékparkban ne egy orosz katonai gép álljon. Először a függőleges vezérsík készült el, Zsaludek és az alapítvány összefogásában, ezek után interneten és nem hivatalos csatornákon gyűjtött az alapítvány adományokat, amely minden forintjához az alapítvány hozzátett még egy forintot. 2010-ben 609.100 forint magánadomány jött össze, amihez ígéretéhez híven az alapítvány hozzátett ugyanennyit. Ezzel párhuzamosan egy összesen kb. 20 fős önkéntes csoport szerveződött a munkavégzésre, így ezt a pénzösszeget csak anyagra kellett elkölteni. Amikor a munka már előrehaladott állapotban volt, akkor a BA felajánlott még 500.000 forintot. A támogatás jól jött, mert az alapítvány a vállalásán felül még 200.000 forintot volt kénytelen beletenni a festésbe, hogy ne álljon le a munka, ugyanis speciális és drága anyagok kellettek az eredeti festés eltávolításához.



Az is kiderült közben, hogy rendkívül jó műszaki állapotban van a gép a 20 év egy helyben állás ellenére, és úgy látták, hogy akár a hajtóműveket is be lehet indítani. Így a csapat fellelkesedett és megkezdték a gép teljes műszaki revízióját, amit az alapítvány mind szakmailag, mint anyagilag támogatott, és a Közlekedési Múzeumtól is megszereztek ehhez minden engedélyt. 2010 nyarán történt a hajtómű első átforgatása. Az alapítvány nagyon örült annak, hogy talán Magyarországon is megvalósul egy olyan társadalmi együttműködés, amire nyugati múzeumokban sok jó példa van. Nem a külső segítségre vártak, hanem lelkes önkéntesek tették bele azt a pluszt, amitől működhetett és fejlődhetett a skanzen. A következő 2 évben a csapat felmérte a többi gépet, és elkezdődött felújítási tervek elkészítése. Álomsztorinak tűnt.



Tavaly ilyenkor azonban, váratlanul megjelent két ellenséges hangulatú cikk. Eközben a BA visszavont minden támogatást, sem autó, sem busz, sem telefon nem járt már az Emlékparknak, ami további jelentős terheket rótt az alapítványra. Idén februárban a Budapest Airport egy általa vélelmezett jogi helyzetre hivatkozva felmondta az együttműködést a saját alapítványával. Azt vélelmezték, hogy egy szóban megkötött haszonbérleti szerződés van érvényben, és egy újonnan létrehozandó céggel kötöttek szerződést, amely jelentéktelen összegért bérli majd a területet, és üzemelteti a parkot, azzal a feltétellel, hogy a parkot elköltöztetik a jelenlegi helyéről, egy a BA által kezelt területre, amely viszont nehezen megközelíthető, nem frekventált helyen fekszik, így egyértelműen kevesebb látogatóra számíthat így a skanzen. A jelenlegi helyen a pletykák szerint Budapest Airport szállodát készül építtetni, pedig a mostani helyre azért került a skanzen, mert építési szempontból a terület annak idején értéktelen volt. A 31L kifutópálya ILS iránysávjába esik, ahová magas épületet nem lehet felhúzni.



A vélelmezett szóbeli jogviszony felmondásával megszűnt a repülőtér látogatás lehetősége, jelentős bevételkiesést és látogatószám csökkenést okozva az alapítványnak, és a parkot is megkísérelték bezárni. Ezt az alapítvány nem fogadta el így a park továbbra is látogatható, de a jelenlegi BA menedzsment hozzáállásával és az alapítvány eredeti céljaival ellentétes elképzelésekkel az alapítvány nem tud egyetérteni, ezért peres úton próbálja megvédeni a műszaki emlékeket. Itt már nem csak a 2004-ben átvett tárgyakról van szó, azóta számos új kiállítási tárgy került az alapítvány kezelésébe, amit a lelkes támogatók segítségével gyűjtöttek össze. Ezekre vonatkozólag, mint egységes, gyűjteményi egységre kulturális örökségvédelmet kért az alapítvány.



Kérdésünkre az alapítvány titkára, dr. Palágyi Gábor elmondta, hogy a tavalyi cikkekben említett átláthatatlan gazdasági ügyek előtt értetlenül állnak, mivel a nyitás óta minden egyes forinttal el tudnak számolni. Olyannyira, hogy a legelső eladott belépőjegytől kezdve, a felújítási dokumentációkon keresztül, a legutolsó tisztítószer számláig minden megtekinthető náluk, hiszen közhasznú alapítványként bárkinek betekintést kell biztosítsanak a papírokba. Az alapítványi titkár szerint hosszas jogi vitákra lehet számítani, és sok mindent tisztázni kell, többek között azt is, hogy BA privatizációjakor milyen kötelezettségeket vállalt, vagy vállalt-e egyáltalán kötelezettséget az alapítvány emlékeinek megőrzésére.

Nagy kár lenne ezért a helyért, amely amellett, hogy felbecsülhetetlen műszaki emlékeket őriz, közel hozza a repülést azokhoz is, akik még soha nem voltak a levegőben. Kár lenne ha megszűnne, de kár lenne az is, ha egy eldugott, nehezen látogatható helyre kerülne a skanzen, hiszen annak a hihetetlen mennyiségű munkának, amit az alapítvány és az önkéntesek közösen végeztek, pont az lenne az értelme, hogy minél többen láthassák ezeket a mai napig csodálatos repülőgépeket.

Az ügyről természetesen megkérdeztük a Budapest Airportot is. Hardy Milhály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója telefonon megígérte, hogy válaszol az e-mailben feltett kérdéseinkre, de a cikk megjelenéséig még nem érkezett válasz. Amint Hardy úr válaszol, természetesen azt azonnal közöljük.

UPDATE: A válasz megérkezett, és itt olvasható.


Hozzászólások

  • Joe
    2013-07-23 11:21:53
    Ezen a "legutolsó tisztítószer számlán" jót mulattam, talán freudi elszólás?

    Van egy haver, akinek volt egy kis vállalkozása. Egy időben minden ismerősének ki volt adva, hogy gyűjtsék neki a cégnévre az áfás számlákat a tisztitószerekről, mert így tudott minél több jövedelmet eltűntetni. Az apeh ugyanis nem kéri az üres domestosos flakonokat, meg visszamenőleg nem tudnak tisztasági ellenőrzést tartani.

    Papíron az Emlékpark is példásan tiszta lehet :)

  • KicsiÉn
    2013-07-23 08:24:56
    Elvették a nyalókát, most komolyan erre mit lehet mondani?
    Magán célra használta az autót és csak a drágább jegy volt jó nekik.... hallottam az ismerősömtől. Beszabehu...

  • Interflug
    2013-07-23 00:57:19
    Undorító ami itt eluralkodott! Jellemző a Magyarokra összefogás helyett inkább rombolnak züllesztenek.

    Kár ezekért a vasakért, érdemes megnézni a Szolnoki területen lévő gépek állapotát siralmas.

    Inkább a kis és nagy "tuskót" kellene olyan állapotba hozni hogy legalább egy start up összejöjjön, úgy hiányzik nekem az NK-8 jaaaajj hangja indításkor

  • S. Zsolt
    2013-07-22 17:27:34
    Kérem szépen a skanzen = szabadtéri néprajzi múzeum! Talán a múltban kellene keresgélni, hogyan működött a T. alapítvány "bábú" vezetősége. Mire használta a kapott autókat! Saját üzleti, és magán célra!
    Ismerőstől hallottam: a belépőjegyek előállítása is csak a drágábbik változatban volt jó!



  • mihály
    2013-07-22 15:50:20
    a gépek igazából a magyar légikikötő s a különböző repülési technikákat mutatta be a múltról, sajnos mint a vidámpark ez is lecseng mint a Feri hegy 1.kinek érdeke ? sejthető ezt nem hívnám haladásnak

  • KicsiÉn
    2013-07-22 10:37:08
    Drága Gabi!

    Milyen semmittevésre gondolsz pontosan?
    Amire tellett annyival támogatták az önkénteseket.
    "Palágyi dr"-al van problémád? Az alapítvánnyal van problémád? Pontosan mi?
    Abban, hogy kiegészítették az il14 felújításának költségeit milyen összemosást látsz?

    Roberto!

    Vagy nem ismered a skanzen eddigi küzdelmeit a BA-val, vagy nem olvastad el a cikket. A li2 és az AN2 felújítása, az összes többi gép elérhető forrásokból való fenntartása nem csak "X év után" kezdte el érdekelni az alapítványt.

    Jozsi!
    A szabad ég alatt álló gépek 20 év után szerinted hogy kéne kinézzenek? Tessék nekiesni a nagyvasnak egy cirmossal meg valami falfestékkel, hátha segít.
    Ugye így működik... Ja, vagy épített volna föléjük hángárt a Sanyi bácsi a két kezivel.



    Az hogy az alapítvány valaha is bármit elsikkasztott volna legalább akkora baromság, mint a szálloda. Senki nem tudja de jól hangzik és le lehet írni mert odafigyelnek rá az emberek. Soha nem fogja senki bebizonyítani, hogy a park bármit is elcsalt volna mert tényleg minden fillérrel el tud számolni. Ezért lett pont így létrehozva az említett ördögi emberek által akik mindkét oldalhoz tartoztak. Hogy se a fidesz se az mszp se senki lova fia ne nyúlhasson bele és ne csinálhasson ebből is a reptéren aranytojást a saját zsebébe tojó tyúkot.

    Szállodát meg nyilván nem építenek a kifutó végébe... de az tény, hogy kell nekik a területből a pénz.
    Az eerportálnak és néhány az "önténtesek"-hez tartozó embernek is jól tudatosult érdeke van a jelenlegi helyzet megváltoztatására.

    Amit eddig tett az emlékpark az a gépekről szólt, egy fillért nem lehetett belőle kivenni és a szűk erőforrásokból fenntartottak mindent amit tudtak. Amit viszont a BA és a csatlósaik művelnek most már egyáltalán nem a gépekről szól, hanem a szemük előtt pörgő naív dollárjelekről és a befolyásról.

    Ezért szégyelljétek magatokat.
    A laikusok meg csak vergődjenek a cikkek között de tartózkodjanak az emlékpark ócsárlásától mert az, hogy önerejükből ennyi ideig életben maradtak a gépek a helyükön és senki nem vágott zsebre egy halom pénzt félresöpörve az egészet, ahogy az a reptér körül szokás nagyon nagy szó.

  • Kátai Artúr
    2013-07-22 00:10:46
    Drága Olvasók, Kommentelők,

    Nem szokásom hozzászólni a cikkek kommentjei között kialakult vitákhoz, még akkor sem, ha mint szerzőt megbántanak. Azért lehet kommentelni, mert kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. És ez így van jól. Az viszont nem szép dolog, sőt, kifejezetten felháborító, hogy valaki arra használja fel a regisztráció nélküli kommentelési lehetőséget, hogy a szerkesztőség nevében kommenteljen. Ezt sajnos el fogom távolítani. Egyrészt azért, hogy tudjátok, hogy valóban én írtam ide ezt a pár sort, másrészt azért, mert nem engedem, hogy bárki is ilyet tegyen.

    És még valami. Ehhez a cikkhez nem fogok többet hozzászólni, és a szerkesztőség sem. Ha valaki ismét a nevünkben szól hozzá, akkor egyszerűen töröljük a hozzászólást. Ha ez sem vezet célra, és tovább folytatódik, akkor lezárom a kommentelési lehetőséget a cikknél. Ezt nem szeretném, mert sok érdekes, értékes és elgondolkodtató kommentet kaptunk eddig, ami miatt úgy gondolom, hogy mindenképp írok még az ügyről.

    Kátai Artúr

  • kuruc
    2013-07-21 18:03:30
    Ami itt a cikk alatt történt nagy hirtelen, jól mutatja, hogy minden igaz ami a cikkben írva vagyon :)Nehogy bármelyik hozzászólást is töröljétek. A rendszer így mutatja meg magát igazán. Mondjuk annyira primitív és átlátszó, hogy aki tud olvasni az látja. Most komolyan tényleg valaki így reklámozza a frissen kimutyizott reptérlátogatását :) szánalmas, meg az airportált? a BA szponzorációval? Gondolom jogos a kérdés: a posztokért ki fizet?

    Összefoglalva Hardy nem válaszolt, de jól láthatóan az érdekcsoport megjelent, amit megkönnyít a regisztráció hiánya.

  • moszkvics
    2013-07-21 12:20:25
    nem értitek? nincs semmiféle szálloda! nem is lesz! az egész cikk egy megrendelt kamu.

  • Judit Varga
    2013-07-21 12:05:58
    Ez így nagyon szomorú.Arra emlékeztet,amit a volt SZU szibériai területein
    lehet látni.Ide fogunk jutni minden kulturális értékünkkel?Az épitendő szállo-
    dát vajon ki fogja látogatni,lesz rá elég vendég?Nem hiszem.Majd,ha minden lerohad,fillérekért elkel,de nem a magyaroknak.

  • Gabi
    2013-07-21 12:04:59
    Palágyi dr ügyesen mossa össze az önkéntes egyesület érdemeit az alapítvány semmittevésével. Undorító.

  • moszkvics
    2013-07-21 11:32:23
    nicsak nicsak! csak nem magyarázzuk a bizonyítványt??
    hányszor próbáltam panaszt tenni a skanzenben uralkodó állapotok miatt de nem foglalkozott velem senki! a skanzen honlapján sem lehet az üzenőfalat és a fórumot használni, de valóban felesleges volt mert amíg működött csak panaszokkal volt tele. ezt a szálloda sztorit én nem hiszem el!

  • Oti Irmes
    2013-07-21 00:55:09

    A multik szlogene:átgázolni élőkön,holtakon,egyaránt...NEM SZABAD MEGENGEDNI!!!



  • Roberto
    2013-07-20 23:26:41
    Kár, hogy a repülők meg az emlékek megőrzése csak X év után kezdi el ilyen erősen érdekelni ezt az alapítványt, mikor a reptér már új üzemeltetővel szerződött. Megyek hányni...

  • upiupi
    2013-07-20 22:12:57
    Szép történet!

    Biztos az alpítvány hibája hogy nem épült hangár. Bár nem is lehet építeni semmit hisz a pálya végében van. Bocs már!
    Mielőtt valaki hülyeséget ír, olvashatna is.
    Hülyék!

  • Jozsi
    2013-07-20 21:23:30
    Siralmas allapotban van a gepek nagy resze a muzeumban, ideje lenne levonulnia ennek az alapitvanynak. A jo oreg repcsik jobb gazdat erdemelnek!

  • Kata
    2013-07-20 20:41:41
    Utánanézhettetek volna jobban is az előzményeknek:

    http://www.bud.hu/budapest_airport/media/hirek/tavasztol-magasabb-szinvonalon-szolgaltat-a-repuloteri-emlekpark-12603.html<br />
    Tavasztól magasabb színvonalon szolgáltat a repülőtéri emlékpark

    A Budapest Airport 15 napos határidővel felmondta a haszonkölcsön szerződést a repülőtéri szabadtéri repülőgép parkot üzemeltető alapítvánnyal. A népszerű repülőtéri autóbuszos látogatások tavasszal új üzemeltetővel folytatódnak, ahogy a szabadtéri múzeum is továbbra látogatható lesz ? megújult tartalommal.
    A ferihegyi szabadtéri repülőgép emlékpark jogi helyzete majdnem egy évtizede rendezetlen volt, a múzeumot üzemeltető alapítványnak nem is volt aláírt szerződése arról, hogy egyáltalán joga van a repülőtér területén a skanzenban a működésre. Az emlékparkban a szabad ég alatt tárolt repülőgépek állapota leromlott, az üzemeltetés színvonala messze elmaradt a Budapest Airport várakozásaitól, számos szempontból méltatlan volt a magyar polgári repülés emlékeinek megőrzéséhez.

    A jelenlegi üzemeltetővel emiatt a Budapest Airport 15 napos hatállyal felmondta a haszonkölcsön szerződést és tavasztól már mások üzemeltetik a repülőtéri emlékparkot. A népszerű repülőtér látogatások is tovább folytatódnak, a korábbinál mind szakmai, mind egyéb szempontból lényegesen magasabb színvonalon. Az emlékparkban található repülőgépek döntő többsége a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdona, azok továbbra is a repülőtéren maradnak kiállítva. A Budapest Airport reményét fejezi ki, hogy az új üzemeltető a korábbinál jogilag tisztább, pénzügyileg pedig átláthatóbb módon üzemelteti tovább a ferihegyi repülőgép emlékparkot.

  • B787
    2013-07-20 19:58:59
    Nagy kuruc tüntetést azért ne szervezzetek mellettük. Az Emlékpark Alapítvány elnöke Keller László volt maszopos közpénzügyi államtitkár volt kabinetfőnöke. Ő mozgatja a szálakat! Keressetek rá! Dr. Bálint Tamás http://index.hu/belfold/1110balint/

  • Reni
    2013-07-20 18:31:36
    Most akkor ez mi, ha megszűnt a repülőtér látogatás??
    https://www.facebook.com/repterlatogatas

  • B747
    2013-07-20 14:06:01

  • Lill2107
    2013-07-20 13:45:03
    Undorító ez a rohadt,erkölcstelen világ,ahol a pénzen kívül nincs értéke semminek.Nincs értéke sokak emlékeinek,szeretetének,a sokezer ember munkájából született pompás,régi gépcsodáknak-ha valami még több pénzt,és pénzt hozhat!És kérdem én,mi lesz Velük?Mi lesz azokkal,akik emberek ezreit szolgálták ki végigrepült éveik során,s már-már végső nyughelyükre találtak,ahol mai napig látogatók ezrei csodálhatják Őket-hová kerülnek,ha a PÉNZ miatt egy újabb sz*ros szálloda vagy korzó vagy pláza épül?(Mert ezekre ugyebár VAN igény)Alágyújtanék szívesen én annak a szállodának,amely az ő fennmaradásukat veszélyezteti.A Földnek az ember a pestise...

  • kuruc
    2013-07-19 15:07:18
    A kérdés hogy a multi le tudja e nyelni reptéri kurucokat :)

  • Pisti
    2013-07-19 12:07:08
    Tipikus magyar "sikersztori". Ami jó sok embernek azt dobják a lecsóba. Az emberek meg már figyelmet sem fordítanak ilyenekre annyira megszokott dolog mások eltiprása... Mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, senki nem ér rá a közössel foglalkozni nemhogy a máséval. Megint az lesz amit valami fejes kitalált, mert a magyar nép birka és nem tud kitartóan összefogni egyetlen cél miatt sem...
    Vagy mégis?
    Itt egy újabb lehetőség, hogy mindenki megmutassa. Én benne vagyok, hogy szervezzünk egy tüntetést, vagy amit csak a törvény megenged mit tudom én. Ki csatlakozik?

    Üdv:
    Németh István



Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 185.80.49.31