Tovább a tesztautóra.

Sznobságból ötös: BMW 428i Cabrio teszt

Írta: Sükösd Richárd 2014-10-10 16:10:43

Azt hiszem, hogy a lámpalázas embereknek nem igazán tudnám ajánlani a 428i kabriót...

Az új 4-es kabrió kétségtelenül a leghivalkodóbb autó a kategóriájában a német prémiumtrióból, hiszen ezt a fajta sznobságot, amit a BMW kínál, más nemigen adhatja meg. Kezdjük csak az elejéről, amikor átvettem az autót és elindultam vele, természetesen tető nélkül, hiszen egy ilyen autóban ki kell használni a még-még melegebb időt.


Nem igazán figyeltem a körülöttem lévők arcát, egészen addig, amíg megálltam az első piros lámpánál. A reakció igazán meglepő volt, hiszen mindenki engem bámult, én meg csak néztem vissza bamba tekintettel, sőt a végére már kicsit lámpalázas is lettem, annyi szem figyelt. Persze az emberek nem tudták, hogy tesztautóban ültem, így mindenki azt gondolta, hogy ennek a kis gyökérnek nagyon bejött az élet, hogy ilyen fiatalon egy ennyire menő kocsival furikázik. Hát igen, hozzá kell szokni, hogy mindenki rohadtul irigykedik rád, ha egy ilyen BMW-ben ülsz, és egyből be is skatulyáznak.


Ezt mindig is nagyon jól tudta a bajor márka, de az új 4-es kabrióval egy új szintre lépett, hiszen a 3-asnál jobban lehúzott orr, és kikerekített farrész összessége egy gyönyörű autót alkot, nem kevés presztízzsel. Az igazán szép vajszínű bőrülések is sokat dobnak az összképen, hiszen jól láthatóak, amikor épp kabriózik az ember. Sajnos a világos üléssel itt is ugyanaz a baj, mint a többinél, túl könnyedén koszolódik. Persze nagyon kevés dolog lehet egyszerre praktikus és mellette szép is.


Ez pedig igaz az egész 4-es kabrióra, ugyanis tényleg nagyon kevés dologba lehet belekötni, de abba igen, hogy a praktikumnak halvány foszlányai sem találhatók benne. Persze az előző kijelentésemet nem kell komolyan venni, hiszen ez nem az az autó, ami családutaztatásra vagy szállítmányozásra lett tervezve, így ez a hibát nem lehet felróni neki. A kocsi sziluettje kárpótol minket mindenért, ha meg szeretünk feltűnősködni, akkor ez a tuti vásár, mert nem tudok olyan konkurenst, amelyik látványosabb lenne közel 22 millió forintért.


Igen, ennyibe kerül a legmenőbb luxus a BMW-nél, persze nem alapáron, hiszen ha minimalisták akarunk lenni, a 428 kabrióhoz hozzájuthatunk akár már 14,4 millió forintért, ami jóval több, mint a 3-as, illetve a kupé ára. Tehát ugyancsak nem olcsó a prémium, viszont azért a már megszokott BMW extrák egész tárháza került a kocsiba, persze egy tolatókamera azért még elfért volna, de tekintsünk el ezektől, hiszen nem ez a lényeg.





Motorikusan meglehetősen energikus a 428-as, mert annak 245 lóereje fölényesen viszi az autót, és biztosan nem hagy cserben, ha ott akarjuk hagyni a többieket a pirosnál. Persze ekkora erővel nem nehéz megszégyeníteni a forgalom “kisembereit”, hiszen a 6,4 másodperces 100-ra való sprint azért bőven jobb adat, mint amit az átlag kocsik feltudnak mutatni.


Persze ennek a sok lónak ennie is kell, és sajnos a katalógusban szereplő 6,6 literes vegyes fogyasztási adat nagyon messze áll a valóságtól, ahogyan a városi körülmények között bevallott 8,6 liter helyett is simán megeszi a 12 litert. Ha meg az ember nyomja neki, mint az őrült, akkor a 14 fölé is lazán felkerülhet az étvágy.

A kocsi egyenes vonalú gyorsaságáról már volt szó, azonban a kanyarok nem tartoznak a kedvenc helyei közé, ugyanis ott a tömegét nem tudja elrejteni, és ez érződik is. A másik ok, amiért nem lett nagy kanyarvadász, hogy a futóművét meglepően puhára csinálták a gyáriak, ami igazán kellemes a veserázós BMW-k után, azonban pont ezért nem is szereti, ha annyira tolják neki.


Inkább csak vonulásra ajánlanám, de persze főleg erre is készült. Azonban, ha mégis megjönne a kedvünk sportautózni, akkor a 428-as gyönyörű hangaláfestéssel kíséri végig azt. Sziszeg, durrog, fújtat, amit nem is várnánk egy ilyen négyhengerestől, így ez kellemes meglepetést nyújt a sofőrnek.


A 4-es sok erényei között található még egy, amit érdemes kiemelni, az pedig nem más, mint a kormány. Egyszerűen fantasztikusra sikeredett a fogása, illetve annak visszajelzése. Nem is tudom, hogy valaha fogtam e már ennyire konkrét, masszív volánt, mint a BMW-é. Tanítani kéne, ahogyan azt is, hogyan csináljunk keménytetős kabriót, hogy ne nézzen ki esetlenül és majdnem összetéveszthető legyen kupé testvérével.


Persze ennek a szépségnek ára is van, hiszen a nyitható tetős változat több, mint 200 kilóval nehezebb a csukott testvérénél, ami a tetőn kívül, a nem kevésbé masszív tetőmozgató mechanikának is köszönhető. Sajnos menet közben nem igazán használható ez a precíz technika, ugyanis maximum 16 km/ óráig nyitható/csukható a fedélzet. Inkább érdemes megállni valahol és ott mozgatni a dolgokat, pl. egy hosszabb piros lámpa erre tökéletesen megfelelt.





Összességében elmondhatjuk, hogy a 4-es kabrió nagyon jól csinálja azt, amire tervezték.

Hozzászólások



Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 185.80.49.31