Tovább a tesztautóra.

Írta: Csősz Dani 2015-02-25 12:00:01

Vegyünk egy BigMac-et. Mindenki szereti és tökéletesen elégedett vele. A másik oldalon azonban mind tudjuk, hogy sosem lakunk jól eggyel, létezik ennél sokkal finomabb is és messze túlárazottnak gondoljuk.

Na valahogy így vagyok én Peugeot 508-cal. 2010-ben jelent meg az elődmodell. Akkor nagyot dobott a francia gyár a formával, főleg ami a szedánt illeti. Négy év után viszont itt volt az ideje a faceliftnek. A ráncfelvarrott modell elejét még marconábbra szabták a dizájnerek. A LED-es lámpákkal kiegészülve pedig olyan látványt nyújt az autó, ami után megfordulnak az utcán. Persze ez fakadhat abból is, hogy olyan gyakori látvány a magyar utakon az ennyire új autó, mint a becsületes politikus.



Az autó hátulja azonban már nagy csalódás. Olyan érzésem van, hogy a koffein túladagolástól pörgő tervezőcsapat az autó végéhez érve megfáradt egy kicsit. Elmúlt a pörgetők hatása és már nagyon haza akartak menni. Aztán egy közös „Jó lesz az úgy!” felkiáltással be is fejezték a melót.



Az ajtókat kinyitva egy hívogató, világos belső fogad minket. A bézs színű bőrkárpit már erősen kéklik a famernadrágoktól pedig még csak 9000 km van a tesztautóban. Ezt viszont úgyse látjuk ha ráülünk. Nem úgy mint a zongoralakkal beborított műszerfalat. Olyan 4 éve ment ki a divatból az ujjlenyomatokat olyan szívesen gyűjtő beltéri dekorelem. Nem ez azonban a legrosszabb. Nem vagyok nagy rajongója az érintőkijelzőknek az autók világában. Sőt! Egy frankó beltérnek olyannak kell lennie, mint az otthoni öreg távirányítódnak, amit már csukott szemmel a vak sötétben is tudsz kezelni mert pontosan tudod, hogy melyik gomb mit csinál. Az érintőkijelzőn a menüpontok piktogramjai mindig máshol jelennek meg így folyton rá kell nézni a képernyőre, hogy mit is csinálunk. Telefonozni sem lehet vezetés közben. Nem értem hol a különbség. Arról nem is beszélve, hogy egy rendesen beállított ülésből, még egy olyan orángután kezű illető sem éri el előredőlés nélkül a kijelzőt mint én. Tudom én, hogy ez a divat és erre megy a konkurencia is de miért kell egyből utánuk ugrani a kútba? Máshogy is el lehet érni a szép letisztult belsőt. Tessék csak megnézni az új Audi TT belét. Na, arra a csapásra tessék átállni!  A szoftver egyébként kicsit lassú és butácska plusz elég sok bug is akad benne.



Van HeadUp-Display is. Nem kell semmi extrára gondolni. Alaphelyzetben a sebességünket mutatja. Ha épp navigálunk akkor a következő irányváltást, ha pedig tempomattal megyünk akkor a beállított sebességi értéket. Azonban amilyen pici ez az extra, annyira örültem neki. Már önmagában az tök menő, ahogy előbújik a műszerfalból az meg még menőbb, hogy vadászpilóta módjára állíthatjuk a vetítés helyét, amit egy célkereszt jelöl. A dekorativitásán kívül pedig rendkívül hasznos kütyü, ami sok balesettől óvhatja meg a leendő tulajokat.

A navigációkat illetően nekem az a véleményem, hogy az összes autógyártónak meg kéne egyeznie valamelyik nagy szoftver készítő céggel. Persze tudom, hogy ez főként gazdasági okok miatt elképzelhetetlen de azt akkor is be kell látni, hogy egyik márka navigációja sem működik olyan jól mint egy külön, csak ezzel foglalkozó cég terméke. A legnagyobb pozitívum a GPS-ben az volt, hogy remek színészünk és szinkronszínészünk, Galambos Péter hangján szólal meg. Akinek így nem ugrana be, annak segítek picit. Ő volt Ross Geller magyar hangja a Jóbarátokban. Elnézést. Dr. Ross Geller. Így aztán minden kereszteződésben, arra vártam, hogy mesél nekem valamit Rachelről vagy legalább benyögi h „unagi”.



A legnagyobb csalódást az 500W-os, 10 hangszórós JBL hangrendszer okozta. A Loud funkció bekapcsolása nélkül, egy kevés mély hang sem érkezett, még ha maxra is volt húzva a basszus. Aztán ha meg bekapcsoltam a Loud-ot, akkor meg jött az ablakokat remegtető rémes rezonancia.

A pohártartó felkerült a kijelző alá. Ezzel csak az a baj, hogy ha a vezető oldal felől tesz bele az ember egy félliteres palackot, akkor az kitakarja a kijelző felét és a mögötte lévő fűtés miatt, pár perc alatt forró tea lesz az iceteaből. Kis öröm az ürömben, hogy nyáron a klíma kellemes hűsen tartja az itókánkat. A könyöklő jobbra nyílik, ami nehézkessé teszi a használatát. Ellenben jó helyen van és kényelmes is.



Most pedig következzenek a jó dolgok. Az ülések. Én ennél kényelmesebb székekben még soha életemben nem ültem. Úgy öleli körbe testünk, pihe-puha szivacsával, mint anyaméh a csecsemőt. Mondjuk nem tudom, hogy az pontosan milyen lehet de valami ilyesminek képzelem. A panorámatető pedig az új szerelmem. Most, hogy végre tavaszodik a napsütés mennyiségével arányosan javul a kedvem is. Már pedig ha plusz három négyzetméteren keresztül süt rám csillagunk, akkor rossz napom már nem lehet. Kellemes napsütésben gurultam végig a pesti rakparton, hogy visszavigyem az autót a kereskedésbe. Kellemes deep house szólt a rádióból. A nirvánát hagytam el, amikor kiszálltam. Olyan mintha kabriózna az ember, annak negatív hatásai nélkül. Osztatlan panorámatetőt minden új autóba! Főleg ajánlom a kisgyermekes családoknak. Garantálom, hogy a lurkók egy órán keresztül a nyálukat csorgatva bámulnak majd ki a tetőn. Mivel a tető árnyékolóját három helyen is meg tudjuk állítani így annak sincs semmi akadálya, hogy a felnőttek elől élvezhessék a napsütést míg a gyerekek hátul szunyókálnak a kellemes árnyékban. Apropó gyerekek. Ahol gyerek van, ott sok lesz a csomag is. A sok csomagnak pedig nagy hely kell, amit meg is találunk a csomagtartóban. Az ajtaja elektromosan nyitható és zárható, amire jobb ha odafigyelünk mert vicces kedvű csemeténk könnyen a fejünkre csukhatja és nem épp finom a szerkezet. Elég nagy erőre van szükség ahhoz, hogy az elektromotor megállítsa az ajtót. Ezt gumicsirke tesztünk remekül példázza is. Egy-egy kallantyú meghúzásával dönthetők az utas ülések, ami nagyban megkönnyíti a dolgunkat.



A tesztpéldányba az új két literes BlueHDI motor került. 178 lóerős teljesítményt présel ki magából a legerősebb Peugeot dízel. Száguldozni azonban senki ne akarjon vele. 9,8 másodperc százra. Ez még családi kombik között sem kiemelkedő. Sőt… Ha mégis megpróbálna az ember rosszalkodni egy kicsit, akkor a hat sebességes hagyományos automata váltó azonnal eszébe juttatja, hogy ez egy 5 méteres családi kombi és nem egy RCZ. A tesztpéldányban volt kormányváltó is. De minek? Csak azért jutott eszembe hozzá nyúlni, hogy ne kérdőjelezze meg senki újságírói alaposságom. Az autó azonban kellemesen gyorsul, nyomatékos, a váltó pedig nem bőgeti feleslegesen a motort. Nem is akar vele gyorsan menni az ember, hisz kanyarodni úgysem élvezet egy 1,6 tonnás géppel. Minden porcikája azon van az autónak, hogy minél nagyobb nyugalomban és harmóniában tegyük meg utunkat. A tesztfogyasztás 7,1 literre jött ki, ami egy teljesen elfogadható érték egy ekkora és ilyen teljesítményű autótól. A fogyasztás mértékébe belejátszik, hogy végig aktív volt a start-stop rendszer. Utálom a start-stop rendszereket. Még az ilyen jól működőeket is mint a Peugeoté. Egyszer valaki kiszámolhatná, hogy milyen arányban van a megspórolt üzemanyag és a valószínűsíthetőleg rövid élettartamú önindító ára.



Mindezért közel 11 millió forintot kérnek a kereskedésben. Ennyiért pedig már választhatunk az idén megjelenő Ford Mondeo vagy a Volkswagen Passat közül is, melyek teljesen új fejlesztésű autók lesznek. Bár még nem vezettük egyiket sem a nagy konkurensek közül így nem is tudunk biztosat mondani de négy év fejlesztés a mai világban már rengeteget számít.



Szóval egy jó BigMac ez az autó. Jót eszünk belőle de aztán szép lassan leesik, hogy ennyi pénzért ennél sokkal jobb hamburgert is kaphattunk volna.


További PEUGEOT cikkeinkért kattintsatok ide!



Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!


Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 185.80.49.31