Tovább a tesztautóra.

Megújult a Honda hybridje

Írta:

Kisebb ráncfelvarró beavatkozáson esett át a benzines-elektromos hajtású Insight

Mostantól a Honda Insight valamivel élesebb stílusban tündököl, a 2012-es facelift ugyanis az első hűtőrácsot és lökhárítót, a hátsó lökhárítót és a hátsó szélvédő alatti panelt is érintette. Tehát az autó eleje és hátulja is határozottabb, kissé sportosabb vonalakat kapott - ami sosem szokott gond lenni. Viszont még mindezen frissítésekkel együtt sem hivalkodó az Insight külleme - ami szintén nem baj.

LED-es nappali menetfény - napjainkban a minőségérzet egyik záloga


Pedig volna miért vagánykodnia a Honda-hybridnek, például  - "hivatalosan mért" - 4.3 literes fogyasztása okán. Az újragondolt aerodinamikának, a frissített váltónak, az energiatakarékosabb üzemanyag pumpának és az alacsony(abb) gördülési ellenállású abroncsoknak hála további 6.5 százalékkal csökkent az autó egyébként sem túlzó károsanyag kibocsátása.

Insight inside: ezután is prémiumautóban érezzük magunkat a japán hybrid volánjánál


Az előző generációs Inight-ot elég sok kritika illette az osztott hátsó szélvédővel, pontosabban a kilátással kapcsolatban. Ezt orvosolták most a mérnökök a karcsúbb spoiler, az átgondolt tetővonal és az új ablaktorlő-megoldás formájában. A kisebb finomítások a belsőt sem kerülték el: óvatosan átdolgozták a műszerfalat és a középkonzolt is, újak az első fejtámlák, akárcsak az ülések anyaga.

A teljesítmény nem változott, továbbra is 98 lóerős maximumra képes a takarékos Honda

Bővebb info a Honda hivatalos oldalán



Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!


Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 185.80.49.31