Tovább a tesztautóra.

Ez lesz az új Suzuki - Suzuki Celerio

Írta: Prokai Gábor 2014-02-18 09:00:01

Legnagyobbnak remélt piacán, Indiában mutatják be először a Suzuki új kisautóját, a Celeriót. Az őskövület Altót és a Splasht egyaránt nyugdíjazó kisautó a jövő év elejétől bukkanhat fel Európa útjain

A Suzuki az Új-Delhi Autószalonra időzítette új, városi kisautójának világbemutatóját. A kontinensünkre 2015 januárjában megérkező A-osztályú kiskocsi a cég line-upjában egy személyben váltja le az Altót és a Splash-t, ígéretek szerint egyesítve a két elődmodell jó tulajdonságait. Az Altónál nagyobb, ám a Splashnál valamivel kisebb karosszériájú kocsi ára az Altóéhoz áll majd közelebb.

Az európai igények szerint átszabott változatba márciusban, a genfi szalonon futhatunk bele először, az első nekünk szánt Celerio-szállítmányok pedig valamikor ősszel indulnak majd útnak a Suzuki Thaiföldön épített gyárából – esztergomi összeszerelésről tehát idáig nem esett szó.



A Suzuki minden bizonnyal nem a Pikes Peak futamaira tervezte meg a Celerioba szánt, három hengeres, hatvanhat lóerős, ezer köbcentis benzinest. A hangsúly a gyár filozófiájához híven ezúttal is a lehető legtakarékosabb üzemre (4,3liter/100km), illetve a környezetbarát üzemeltetési paraméterekre esik. Az autó alapesetben ötfokozatú manuális sebességváltót kap.

A Celerio bemutatása része a Suzuki megújulási programjának. A következő évekre ígért új modellcsalád első tagja a tavaly piacra dobott SX4 S-Cross. A Celeriót pedig egy, Ford B-Max jellegű MPV (multi purpose vehicle – többcélú autó), egy Nissan Juke konkurens kompakt SUV, illetve az egyelőre csak G70 néven becézett szupertakarékos városi autó követheti hamarosan.

Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!


Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 213.181.192.30