Tovább a tesztautóra.

Így hajtják a megvadult R.S. 01-et Monzában

Írta: Sükösd Richárd 2014-10-17 16:59:45

Már javában fejlesztik a Renault új versenyautóját, az R.S. 01-et, melynek nyúzásáról már videó is készült

A World Series by Renault programjaként, pontosabban a Renault Trophy-ban szerepelni kívánó R.S. 01-es versenygépet már javában tesztelik, és nem is akárhol, hanem az egyik leggyorsabb versenypályán, Monzában. Természetesen még bőven van mit finomítani a még mindig igencsak új modellen, azonban a benne rejlő technika már jóval kiforrottabb, ahogyan a karosszéria is, amit a Dallarával közösen fejlesztett a Renault.


A motor a Nissan GT-R-ből érkezik, amely az előzetes hírek szerint valamivel több, mint 500 lóerős lesz, míg a nyomatéka 600 Nm körül alakul. Ezt a teljesítményt egy hétsebességes Sadev szekvenciális váltó fogja kezelni. Az 1100 kg tömegű, nagyon mutatós R.S. 01 nem szégyenkezhet, ugyanis a végsebessége meghaladja a 300 km/ órát, így garantált az élvezet.



A versenyautó ára természetesen nem lesz alacsony, azonban a gyártó szerint a 282 ezer font meglehetősen barátságos árnak számít, így esélyt kaphatnak a “kevésbé” tehetős csapatok is.



Hozzászólások



Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 185.80.49.31