Tovább a tesztautóra.

Eladó Sir Jack Brabham versenygépe

Írta: Sükösd Richárd 2014-07-29 19:59:23

Úgy látszik, hogy nem csak mi, itthoniak nyüzsgünk, egy ilyen izgalmas Magyar Nagydíj után, hanem az aukciós házak is, hiszen az amúgy igen ritka eladó forma 1-es autók, mostanság kerülnek kalapács alá

Nemrég számolhattunk be arról, hogy eladó sorba került egy forma 1-es világbajnok Ferrari, melyet a hétszeres világbajnok csapattársa, Rubens Barrichello terelgetett. Most azonban szintén egy ikonnal lehet gazdagabb az a személy, aki kifizeti azt a nagyjából 300 millió forintos árat, amit a Bonhami aukciós ház kér. Az ikon nem túlzó jelző az eladásra szánt 1970-es Brabham-Cosworth BT33-ra, hiszen ebben az évben, maga a tulajdonos, Sir Jack Brabham vezette a versenygépet.


Aki az első olyan személy (és valószínűleg az utolsó), aki saját maga által tervezett autóval, és saját csapattal nyert világbajnokságot a forma 1-ben, ráadásul háromszor. Tehát egy igen sikeres gépről van szó, amelynek a szíve, egy 3 literes V8-as, 430 lóerővel, amit 10,000-es fordulaton ad le. Egyébként a sokak által várt aukció, augusztus 14-én lesz megtartva a Pebble Beach Concours d’Elegance autós rendezvényen.

Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!


Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 185.80.49.31