Tovább a tesztautóra.

Egy öregebb autóra is lehet jó áron cascot kötni

Írta: Bolla György 2013-08-20 10:25:01

Kevesebb, mint minden ötödik hazai gépjárművön van ma casco biztosítás, ami kifejezetten lesújtó eredmény. Mitől lehet ez, és miért baj?

Nem csak kevés a biztosított autó, de a tendencia is csökkenő: az idei első három hónapban a casco biztosítások 7,2 százalékát mondták fel. Ez alapvetően három tényezőre vezethető vissza. Az első, hogy a hazai gépjárműpark életkora az idén át fogja lépni a 13. életévet, és öreg gépjárműre nem nagyon hajlandóak a tulajdonosok biztosítást kötni. A 8 éves gépjárműveknek alig a 10 százaléka van védve casco által, és ahogy lejjebb haladunk a korfán, az arány egyre inkább romlik. Ennek oka, hogy anyagilag nem nagyon éri meg egy idős gépjárművet teljes körű, évi több mint 50 ezer forintba kerülő casco biztosítással védeni. A második indok szintén az anyagiakhoz vezethető vissza: egy friss felmérés tanulsága szerint a megkérdezettek több mint 60 százalékának azért nincs casco biztosítása, mert nincs rá pénze - pedig magát a szolgáltatást hasznosnak tartja. A harmadik indok pedig az, hogy sokkal kevésbé félünk attól, hogy ellopják a gépjárművünket, vagy, hogy a mi hibánkból történik abban kár, mint amennyire az valószínű.



Erre a problémára remek megoldást kínbál az Aegon frissen kifejlesztett, kifejezetten idősebb gépjárművekre szóló biztosítása, az All-In Gépjármű Biztosítás. Ez egy kifejezetten széles körű, és igen tág körben konstruálható gépjármű biztosítást takar, amit igényeink szerint állíthatunk össze. Az All-In-be szerepel az összes, a casco biztosítás által fedezett kártérítési elem, sőt számos kiegészítő biztosítás opciója közül is válogatni tudunk. Ekképp köthetünk gépjárművünkre többek közt vadkárbiztosítást, gyermekfelszerelés biztosítást, de kifizethetjük a biztosítóval az utazás alatt a kisállatunkban okozott sérülések állatorvosi költségét, vagy a rendszámunk és forgalmi engedélyünk pótlási költségeit is. Sőt, ha úgy válogatnánk össze, hogy az éves díjunk eléri az évi 30 ezer forintot, akkor egy nyári akció keretében most ingyenes kátyúbiztosítás is jár a csomaghoz.



Az All-In biztosítás további előnye, hogy nem csak azt mi ollózzuk össze, hogy mi szerepeljen a csomagban, de bizonyos esetekben azt is mi dönthetjük el, hogy mekkora önrészt vállalunk (egyes szolgáltatások önrész mentesek), így gyakorlatilag a szolgáltatás árát is mi variáljuk kedvünk és pénztárcánk szűkössége szerint. A szerződést online kell kötni, és a szemlét is elvégezhetjük magunk - ami további árlefaragó tényező a hagyományos cascókkal szemben.

Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!


Kép csatolása Videó csatolása
Ajánlott cikkekX
  • A Honda vezetést segítő asszisztenst mutatott be

    A CES2017 kiállításon mutatták be a Honda új fejlesztéseit. A technikai fejlesztéseknek hála, már motorozni sem kell tudni tökéletesen... A sajtóközleményt ezúttal változatlan formában közöljük

  • Alfa Romeo Giulia teszt és Playmate csemegék

    Hátsókerekes Alfával nyertem versenyt úgy, hogy most voltam életem első ilyen rendezvényén! :)

  • Egyedi DS modellek jönnek

    A DS a Párizsi Autószalonon mutatja be új szolgáltatását, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikhez igazíthatják DS-ük külső és belső megjelenését

  • A nap videója: GYMKHANA NINE - Block új filmje

    2016 nagy év volt a Hoonigan Racing Division és Ken Block számára, aki az idei év már második Gymkhana videóját készítette el

  • Kombiterem - Ford Focus ST kombi TDCi teszt

    Óriási megtiszteltetés, ha elsőként kapunk meg egy tesztautót. Én azonban legalább ennyire örültem annak, hogy a Ford Focus ST-t az utolsó körére vihettem el. Így legalább az is kiderült, mennyire bírja a nyüstölést a sportverzió. Volt meglepetés.

www.tesztauto.hu / 185.80.49.31